A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt Pankotai Lili benyújtotta keresetét a Pécsi Törvényszékre egykori iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium ellen – erősítette meg értesülésünket a törvényszék. Tárgyalást ugyanakkor a bíróság még nem tűzött ki az ügyben.
A végzős diáklány trágárkodásokkal tarkított úgynevezett slam poetryjével robbant be a köztudatba tavaly, az október 23-ai ellenzéki demonstráción. Az eset után
állítása szerinte pszichológiai hadviselésbe kezdtek ellene iskolájának tanárai,
ezért novemberben elhagyta a gimnáziumot. Egy januári interjúban pedig már belengette, hogy a TASZ segítségével pert indít volt gimnáziuma ellen.
Pankotai Lili a hétfői demonstráción a Karmelitánál (Fotó: Origo)
Pankotai Lili ma már a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulója, az iskolaváltása után a közelmúltban aktivizálta magát. Először egy március 15-i demonstráción tartott „ünnepi beszédet”, majd nemrég Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője mellett tűnt fel, aki egekig magasztalta őtt.
A diáklány hétfőn
a pedagógusok melletti demonstráción vállalta az egyik főszerepet,
de most nem költeményével „kápráztatta el” a tüntetőket, hanem a tömeget hergelte a Karmelitánál tartott kordonbontó akcióban. Az Origo felvételein is jól látszik, hogy a diáklány hangosbeszélővel ordít a rendőrök arcába.
A Pácsi Törvényszékre benyújtott kereset kapcsán kerestük a TASZ-t, hogy többen megtudjuk a részletekről, de a szervezet eddig nem reagált megkeresésünkre. Korábban azt közölték lapunkkal, hogy a polgári pert Pankotai Lili személyiségi jogainak megsértése miatt indítják.
Kerestük a pécsi gimnáziumot is, hogy mit szólnak a perhez, de az iskola azt közölte lapunkkal, hogy egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést a bíróságtól.
Nyitókép: Pankotai Lili a március 15-i tanártüntetésen. (Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd)
Az ukrán dezinformációs kampány narratívájához hasonló módon próbálták a megvert és elhunyt kárpátaljai férfi kapcsán hitelteleníteni cikkünket – van azonban egy kis bökkenő.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 296 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemtudommegállni
2023. április 28. 08:17
Remélem az Iskola viszontkeresetet nyújt be, jó hírnevének megsértése okán és leperelik a gatyát is a kultúr családról!
Szüleire vagyok kíváncsi, az kb mindent meg is magyaráz.
Ha kicsit is normálisak, visszafogják a kis picsát, mivel ilyen kis baszatlan tinike a világ dolgaiból az égvilágon semmit sem tudhat!
A szülő felelőssége, de az iskola is nagy formáló tud lenni.
Libernyák tanárok mindenhol, nyilván cirógatták, sőt pénzt intéztek neki és szüleinek egy egy fellépésért, ami ugye így szerepel a szarosgyurka felé küldött elszámolásokban:
Kordon bontás közbeni sérülés egészségügyi ellátása- 560.000 ft
Plakátok készítése- 1.000.000 ft
Hangosbeszélő bérlése- 20.000 ft
Pankotai művészjány produkciója- 2.000.000 ft
Na, nagyjából így tudom elképzelni szarosgyurka lehúzását.
Szánalmasak.